Üzleti fejlődés
Képeken ábrázoljuk az üzleti fejlődés lényegét a Reklám Debrecen kifejezésre, a Google keresőben 2018-as ötlet alapján. Az üzleti fejlődés elengedhetettlen a vállalkozásoknak. Mivel minden gyorsul felfele és az internet csak fejlődik, így szinte mindent ott lehet megtalálni, mivel ott szerepelnek a cégek és vállalkozások, vagy akár termékek és sokminden más. Ebből következik, hogy a jövő a legnagyobb keresőben rejlik. Ha szükséges valami (már most is), -de a jövőben is- ott fognak keresni az emberek. Már most milyen számok vannak, de későbbiekben akár még nagyobbak lehetnek. Nézzük a "reklám" szó kereseti találatát 2019 decemberébe mérve: kb 640 millió, ami nem kevés.  Sok munkát szántunk rá, hogy erre a szóra az Igényes.hu (tehát mi) feljöjjünk. Még a "reklám debrecen" és a "rádió reklám debrecen" szavakat is optimalizáltuk.  Ezeket is képeken ábrázoljuk későbbiekben. 

Igényes.hu Minden jog fenntartva- ᵀᴴᴱ ᴼᴿᴵᴳᴵᴻᴬᴸ Design® ©

----------------------------------


-------------------

2019 márciusára érkezett a reklám szó keresetére az Igényes.hu első helyre, de március végére 2. helyet tartotta sokáig -egészen augusztusig-, míg első hely lett ismételten.

Jól látható - 2020. január 7.-én fotózva... piros vonallal aláhúzva mindig egy adott szóra történő kereseti (kb) száma.


Itt már a YouTube jön fel szalmaláng ként 2020 január 9.-én

2020.01.19. A verseny adott a REKLÁM szóra. 

2020.01.19. A helyi keresőbe, több mint egy éve verhetetlen TOP 1 - tehát első helyen az Igényes.hu - két szóra: REKLÁM DEBRECEN  és a RÁDIÓ REKLÁM DEBRECEN. 

Jól látható - 2020. január 30.-án fotózva... 2. hely stabilan.



Mivel nem volt változás 2020.06.26.- ig, nem teszünk fel képeket.

Feltöltés folyamatban........ hamarosan